▲ nicc's life - álmoktól légy részeg
everydays

Jókedv

Először is köszönöm ezt a hihetetlen sok látogatót akik az elmúlt napokban benéztek ide. Nem igazán szoktam az ilyennel foglalkozni, hogy mikor hányan jönnek most viszont nagyon megörültem nekik és köszönöm. Az aggódó kérdésekre válaszolva: a kutyusom tökéletesen van, már semmi baja szerencsére. Amúgy vasárnap óta iszonyat jókedvem van aminek az okát egyébként nem értem, bár nem is akarom igazán. Viszont a csütörtöki első emelt matektól iszonyatosan félek, ma láttam az új matektanárt tipikus matek tanár kisugárzása van, tisztára úgy néz ki mint a filmekben... Enyhén kopaszodó haj, vékony és magas, szemüveg és mellé a kis tanáros aktatáska. Hogy ebből és az én baromi nagy lustaságomból a matekot illetően mi lesz, arról fogalmam sincs. Na jó, teljesen felesleges dolgokról rizsázok de nézzétek el, igazából csak kellett valami amellé, hogy megköszönöm a magas látogatottságot és leírtam pár napi egyszerű dolgot. Ja igen, aki pedig szereti az Odaátot és vevő a humorra az akár belenézhet az alábbi paródiába, én bírom őket. Persze nem kell nagy durranásra számítani, néhol már-már közhelyesek a poénok én viszont jókat mosolygok rajtuk és az amatőr kisfilmjeiken amiket a youtube csatornájukon megtalálhattok.

Könyvajánló: A holtak vonulása

Darren Shan - A holtak vonulása (Város-trilógia 1.)
Ma estére egy kis könyvajánlóval készültem, tegnap fejeztem be a könyvet mára pedig tervezem, hogy elkezdem a második részét. Alapból nagyon szeretem olvasni Darren műveit, a kitalált könyvbéli világaiért pedig egyszerűen oda vagyok. Bár a legtöbb helyen a könyvet egy félelmetes horrornak állítják be, én igazából egyáltalán nem nevezném annak. Inkább izgalmas, de félelmetes semmiképp... Egyébként ez egy felnőtteknek való sorozata a Vámpírsorozattól és a Démonvilágól eltérően de szerintem bárki nyugodtan elolvashatja ha kedvet kap hozzá a rövid ismertetőből.
A Kardinális a Város szülötte. A Város a Kardinális teremtménye. Egy a lelkük, és sosem alszanak. A Kardinális mindent lát, ami az utcákon vagy a zárt ajtók mögött történik. Ő a mindenható. Capac Raimi a Városba érkezik, hogy szerencsét próbáljon kisstílű gengszter nagybátyja mellett. Hamarosan azonban arra eszmél, hogy már a Város teljhatalmú urának, a Kardinálisnak dolgozik. Az öntelt fiatalember habzsolja új életét, amit csak néhány kellemetlenség zavar meg. Capac életének sorsfordító eseményeinél furcsa módon a semmiből vak szerzetesek bukkannak fel. És miközben a jelenben él, rádöbben, hogy semmire sem emlékszik, ami azelőtt történt vele, hogy a Városba érkezett... Capac egy álmot és az inka neve által számára kijelölt sorsát követve belép a természetfeletti birodalmába. Miközben igyekszik beteljesíteni a küldetését, furcsa és izgalmas kutatásba kezd, hogy a nyomára akadjon eltűnt barátainak és saját, elveszített múltjának. A HOLTAK VONULÁSA a világsikerű Vámpír Könyvek és a Démonvilág szerzőjének első felnőttek számára készült regénye, a Város-trilógia első része. Egy utópisztikus thriller és egy vérfagyasztó horror elsőrangú keveréke, olyan hátborzongató olvasmány, amely még az erős idegzetűeket is próbára teszi.

Péntek esti helyzetjelentés

Most nézegettem az e-mailjeimet és látom, hogy kikerültem a portálajánlóba. Először is köszönöm a megtiszteltetést, egyáltalán nem számítottam erre főleg így, hogy mostanában nem túl sokat jelentkezem. Ha pedig már elkezdtem gépelni és a péntek este ellenére még sincs jobb programom írok egy rövid helyzetjelentést is.
Ma kihagytam a sulit, ugyanis tegnap délután a kutyám szörnyen beteg lett. Allergiás lett a gyógyszerre amit kapott, a nyugtató az orvosok szerint pedig lehet, hogy kicsit túlzottan sok volt neki, nem tudták, hogy így mi fog történni a kutyával, egyáltalán megéli-e a holnapot... Mellesleg akkora hisztit levágott a rendelőben és szokása szerint olyan jelenetet rendezett, hogy mind a 3 orvos félt tőle a végére. Egy pici törpeuszkárról beszélünk egyébként, tehát ne valami ijesztő nagy kutyát képzeljetek el aki terrorizálja az állatorvosokat. Szóval itthon maradtam vele biztos ami biztos alapon, mára pedig már szerencsére sokkal jobban lett. Ja igen, a családi problémák is úgy tűnik, hogy megoldódtak, költözés nincs tervben, mellesleg azóta nem volt itthon egy veszekedés sem. Szóval minden remek és ha szerencsém van akkor holnap lesz egy felejthetetlenül jó szombati napom. Legyetek jók, hamarosan jelentkezek!<3

Napjaim általánosan...

Tudom-tudom, bunkóság egy hétnyi szünet után egy ilyen buta bejegyzéssel kiszúrni a szemeteket, de most tényleg csak ennyire van időm.




Költözés?

Nem szoktam ennyire személyes témákba belemenni itt, most viszont úgy érzem, hogy jobban érezném magamat ha kiírnám mit is érzek most. Igazából már vasárnap óta szeretném megírni ezt a bejegyzést, csak sajnos időm nem igazán volt rá, ne haragudjatok.
Anya vasárnap reggel azzal fogadott, hogy el szeretne költözni itthonról. Igazából ezt már egy évvel ezelőtt is felvetette, azonban akkor nem bizonyult túl komolynak a dolog. Most viszont már a kiszemelt lakás is van, ahova nekem is mennem kéne, az iskolám utcájában. Mondhatnám, hogy nem lepett meg a dolog. De igen, marhára lesokkolt. Rettenetesen sokat veszekednek itthon apával, de olyan lényegtelen dolgokon, hogy egyszerűen a fejemet fogom, hogy komolyan ez miatt megy a balhé? Hogy 5 évvel ezelőtt tettek-e sót a salátába? Utána 1 napig persze nem szólnak egymáshoz, mert mindkettő szörnyen makacs és neki biztosan igaza van... Igazából mindkettőjüknek kéne változni, de talán csak egy-két apró dologban. Apa jobban elismerhetné anya munkáit is, anya pedig leszokhatna arról, hogy kb folyamatosan üvölt. Nem, nem velünk, nem ránk harakszik. Hazajön, takarít, közben üvölt pár sort úgy egymagában, levezeti a feszültséget így és utána már jókedve van. Csak mi ettől apával falnak megyünk, de mind1. A "poén" az, hogy hetente kb 2x összekapnak tényleg valami apróságon, a hét többi napján pedig elvannak egymással. Néha úgy nézek rájuk amikor ilyen baromságokat játszanak egymással, hogy úristen, hány évesek is? Nyáron amikor szabadságon voltak rengeteg időt töltöttünk hármasban, senkiben nem merült fel, hogy idáig fajulnak a dolgok. Vígan elmentek ketten strandolni, semmi problémájuk nem volt. Persze, megértem, hogy fáradtak és ezért türelmetlenebbek is. De akkor is. Számomra mindig a mi családunk volt a tökéletes család. Tényleg az volt. Sőt, talán még az is. Amikor nem megy itthon a balhé. Tényleg rettenetesen jól el tudunk szórakozni egymással, szerintem ezzel egyébként sajnos nagyon kevesen vannak így, akik szinten jól megértik egymást a szüleikkel. Viszont mentünk keresztül hárman baromi nehéz dolgokon, amik miatt talán változtak a szüleim is. Nem sokan csinálták volna végig azt apa mellett amikor beteg lett, mint anya. Igazából nem tudom, hogy álljak ehhez. Egyikőjüktől sem szeretnék külön lakni még úgy sem, hogy egyik héten itt, másikon ott. A suli mellett így is alig van időm, naponta pedig nem tudok majd mindkét helyre rohangászni. Persze anyával elbeszélgettem erről komolyabban is, ő igazából azért szeretné ezt megtenni mert úgy gondolja, hogy apa és az ő családja nem hiszik el, hogy ő képes megtenni ezt és hogy egy gyáva hangember csak. És lehet, hogy 1-2 hónap múlva visszajönne, és minden lenne a régi. Viszont anya nagyon azt szeretné, ha apa máshogy állna egy-két dologhoz, főként ezért szeretne elmenni picit, hátha így változna a helyzet. Igazából ez az ő döntésük, nem kellemes ha állandóan veszekednek, hallgatni sem egy leányálom az ostoba indokaikat, lehet, így tényleg lenne változás. Nem tudom, mi lesz...

 


"Az álmom nappal sem alszik
Ébren él, úgy sodor a partig
Hol fáradt lábam szárazföldet ér
Hogy tudjam, nincs elérhetetlen cél..."
 

 

 
Hová mész te kis nyulacska? Ingyom bingyom tálibe tutálibe málibe az erdőbe. Ó, ha már ide tévedtél ne menj sehova, maradj még egy kicsit. Te most a niccslife.gportal.hu-n jársz, ami egy álmodozó lány hétköznapjait, gondolatait mutatja be. Találsz itt még egy-két cikket, rengeteg zenét, sorozat és egyéb ajánlókat, néha pedig egy kis csipetnyi lookbookra is bukkanhatsz. Ha pedig szeretnél magad után egy-két sort hagyni, akkor azt a chatben nyugodtan megteheted.

nicc; lassan 17, álmodozó, skorpió, visszahúzúdó, rajz, gördeszka, koncertek, bulik, fesztiválok, dubstep, retteg a békáktól, drumandbass, gyűlöli a hideget, olvasás, építészmérnöknek készül, vans mániás,  német, sorozatok. több?

 sophie   ▲  lexx & anxiety  ▲   becky
courtney   ▲   hardcore-float   ▲   vivienn

Beszélgetnél? Lépj be a CHAT-be.

nevaeh    dorc    evii    bella  ∆  lauren    adry*    amber    BrigiPrincess    Fay  ∆  Dalma    Vii  ∆  Marion    charity    molly  ∆  ademz  ∆  Lis    dushii    Fanni    ashley  ∆  Marina    cr7fan  ∆  ella  ∆  Kini  ∆  lau  ∆  Cintii  ∆  Bessie  ∆  Emmie  ∆  *Naomi  ∆  Claudia  ∆  Rainy  ∆  zombee  ∆  Fanniie  ∆  Sofy  ∆  bríí  ∆  Erus&Nixi  ∆  kristine és vivienne  ∆  csillámfaszláma  ∆  you?

szerkesztő: Nicc
nyitás: 2012. május 3.
tárhely: G-Portál
téma: blog, napló
design: Adobe Photoshop 7.0
kódokért részben köszönet: LindaDesign
ajánlott felbontás: 1024×768
ajánlott böngésző: Firefox, Google Chrome

Az oldalon lévő szövegek, képek saját szerkesztésűek, egyéb esetben pedig feltüntetett a forrás. Kérlek ne vigyél el semmit, ha valamire szükséged van írj a chatbe. Megértésedet köszönöm.

 

 

                                                                                               


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!